Hiba-Jakab Fanny
Pszichológus
Pszichológusként arra törekszem, hogy a hozzám érkező gyermekek számára a találkozások egy olyan biztonságos teret jelentsenek, ahol szabadon lehetnek önmaguk, megérthetik saját érzéseiket és nehézségeiket, miközben közösen felfedezzük azokat az erőforrásokat is, amelyekre a későbbiekben támaszkodhatnak.
Hiba-Jakab Fanny vagyok, okleveles pszichológus. Pszichológusi diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem, ahol tanulmányaim során fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia specializáción mélyítettem el ismereteimet. Már az egyetemi éveim alatt egyértelművé vált számomra, hogy szakmai utamat elsősorban a gyermekek és serdülők támogatásának szeretném szentelni.
Már az egyetemi éveim alatt egyértelművé vált számomra, hogy szakmai utamat elsősorban a gyermekek és serdülők támogatásának szeretném szentelni. Képzésem során két félévet töltöttem a Bethesda Gyermekkórházban, ahol betekintést nyertem a gyermekpszichológiai diagnosztikai munkába, és részt vettem pszichológiai vizsgálatokban, tesztelésekben és megfigyelésekben. Ennek során többek között autizmus spektrum zavarral, ADHD-val, valamint különböző érzelmi, viselkedéses és fejlődési nehézségekkel kapcsolatos esetekkel találkoztam.
Ezzel párhuzamosan magánrendelői környezetben is tapasztalatot szereztem, ahol gyermekekkel, serdülőkkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom. Munkám során kiemelten fontosnak tartom a biztonságos, elfogadó és ítélkezésmentes légkör kialakítását. Hiszem, hogy minden gyermek egyedi, ezért a közös munka során mindig az adott gyermek személyiségéhez, életkorához, szükségleteihez és családi környezetéhez igazodom.
A gyermekekkel végzett munkában a szülőkkel való együttműködésnek is meghatározó szerepet tulajdonítok. Jelenleg család- és párterapeuta képzésben veszek részt, amelynek rendszerszemléletű megközelítése a gyermekpszichológiai munkámat is gazdagítja. Egy gyermek nehézségeit nem önmagukban, hanem az őt körülvevő kapcsolatok és családi rendszer összefüggéseiben is fontos megérteni.
Többek között szorongás, félelmek és fóbiák, önértékelési nehézségek, érzelmi és viselkedéses problémák, figyelmi nehézségek, teljesítményszorongás, beilleszkedési problémák, családi változások és különböző élethelyzeti nehézségek esetén várom a hozzám forduló gyermekeket, serdülőket és családjaikat.
A folyamatos szakmai fejlődés különösen fontos számomra. Jövőbeli célom a gyermek klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusi képesítés, valamint a PhD-fokozat megszerzése.
Pszichológusként arra törekszem, hogy a hozzám érkező gyermekek számára a találkozások egy olyan biztonságos teret jelentsenek, ahol szabadon lehetnek önmaguk, megérthetik saját érzéseiket és nehézségeiket, miközben közösen felfedezzük azokat az erőforrásokat is, amelyekre a későbbiekben támaszkodhatnak.
Szeretettel várom a hozzám forduló gyermekeket, serdülőket és családjaikat!
Hiba-Jakab Fanny
pszichológus

