“Tinédzsereink nem földönkívüliek, nem egy másik bolygóról érkezett másik faj tagjai, hanem fejlődésük egy kritikus szakaszában vannak, amikor még nem került minden összhangba egymással.”
– Frances E. Jensen
Mi a kamaszkori tanácsadás?
A kamaszkori tanácsadás a fiatalok, pontosabban a serdülőkorúak (általában 12-18 évesek) pszichológiai fejlődésével foglalkozik.
Célja a kamaszkorúak lelki és mentális egészségének megértése és fejlesztése.
A fiatalokat támogató pszichológusok széleskörű szakmai ismeretekkel rendelkeznek a tinédzserek fejlődéséről, viselkedéséről és pszichológiai szükségleteiről. Számos módszert és különféle technikákat használnak a serdülők lehető legteljesebb segítéséhez.
Miért fontos a serdülőkori tanácsadás?
A kamaszkor mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek számára megterhelő időszak lehet. A gyermekkor végével a tinédzserek belépnek egy olyan élethelyzetbe, ahol számos kihívással kell szembenézniük.
Általában 12-18 éves kor között elindulnak egyfajta önismereti úton, amely során nemcsak saját személyiségüket fedezik fel, hanem eddig ismeretlen élethelyzetekkel is szembetalálják magukat. A kamaszok ebben az életszakaszban számos fizikai, érzelmi, szociális és kognitív változásokon mennek keresztül.
A kamaszkor már önmagában egy eseménydús és komplikált periódus, amelyet a szülők diszharmóniája és egyéb negatív életkörülmények akár súlyosbíthatnak is.
Ez a néhány év tulajdonképpen a kamaszok felnőtté érési időszaka. Már nem gyerekek, de nem is felnőttek. Sok esetben tele vannak frusztrációval, félelemmel és lázadással.
A kamaszkort kísérő kihívásokkal való megküzdésben lényegi segítséget tud jelenteni egy megfelelően képzett és empatikus pszichológus.
A kamaszkori tanácsadás főbb területei
A serdülőkor az identitás kialakulásának időszaka, amikor a fiatal felfedezi, ki is Ő valójában, és hogyan illeszkedik a világba. Bizonyos esetekben ez a folyamat gördülékenyen végbe tud menni, de előfordulhatnak nehézségek.
A pszichológus segíthet megérteni az identitással kapcsolatos kérdéseket, konfliktusokat és dilemmákat.
A szakember olyan technikákat tanít, amelyek segítenek a kamaszoknak megbirkózni az érzelmi kihívásokkal.
Az egészséges szociális kapcsolatok kialakítása, a konfliktuskezelő és hatékony kommunikációs technikák elsajátítása mind-mind hozzájárulnak az egészséges személyiség kialakításához. Ezeket a kamaszok sok esetben nem tanulják meg az iskolában, de egy képzett pszichológus által elsajátíthatják a szükséges készségeket.
Mikor érdemes pszichológushoz menni?
Serdülőkorban jelentkező problémák esetén akkor érdemes pszichológushoz fordulni, ha a kamaszok életminősége, érzelmi és mentális egészsége hosszútávon negatívan érintett.
Ezek különféle módokon nyilvánulhatnak meg:
- Jelentkezhet a szülő-gyermek közötti konfliktusban, a kamaszok érzelmi egyensúlyzavarában, vagy tanulási nehézségekben.
- Akkor is javasolt szakember segítségét igénybe venni, ha az életkörülmények intenzív változása következett be. Ilyen például a válás, a kamaszhoz közelálló személy halála, vagy a költözés.
Milyen kamaszkori problémákon segít a pszichológiai tanácsadás?
A pszichológiai tanácsadás serdülőkori problémák esetén széles körű támogatást nyújthat.
- Iskolai szociális problémák és tanulási nehézségek
- Pályaorientáció kérdése
- Serdülőkori depresszió
- Szorongás
- Szélsőséges hangulatingadozás
- Depresszió
- Testképzavar
- Evészavarok (bulimia nervosa és anorexia nervosa)
- Kapcsolati problémák
- Szexualitást érintő nehézségek
- Képernyőfüggőség
- Alkohol és kábítószer fogyasztás
A pszichológiai ülések alkalmával fontos a páciens-terapeuta közötti bizalmi viszony kialakítása. A kamasznak éreznie kell, hogy biztonságban van, nyíltan és őszintén elmondhatja problémáit.
Pszichológiai kamaszkori tanácsadás | 25.000 Ft |
Szakembereink

Gergely Péter
Pszichológus, Sportpszichológus
Megértő és elfogadó szemlélettel segítem pácienseimet abban, hogy képessé váljanak az életet jobb minőségben és boldogabban élni.